A Sztálin-szobor ledöntése az angol szalonanarchisták elismerését is kivívta.
A That's How Grateful We Are (Ennyire hálásak vagyunk) a zenekar 1990-es, Slap! című lemezén szerepel, a címe a budapesti Sztálin-szobrot ledöntők érzelmeit fogalmazza meg.
A Slap! még a Chumbához képest is élesen politikus lett. Érdekes viszont, hogy egyszerre érvényesül rajta a zenekar szélsőbalos kötődése (a lemez nyitószáma Ulrike, a záróé Meinhof), de a kommunizmus épp nagyban zajló bukása is (a magyar 56 mellett számot írtak az épp aktuális Tienanmen-téri megtorlásról is).
Ez a dal semmiképp sem a sikerültebb Chumbawamba számok közül való, zeneileg inkább gyengécske, bár a monoton ütem, a fémes kopácsolás kétségkívül a dal hőseinek, a fellázadt gyári munkásoknak az ütemes kalapálását hivatott felidézni.
Chumbáék megpróbáltak valami keleties motívumot is beleszőni a zenébe, de a harmonikaszó számomra inkább orosznak tűnik, mint magyarnak. Megjegyzem, később dolgoztak fel magyar népdalt is: az Anarchy című lemezen szereplő Heaven/Hell a Hidegen fújnak a szelek dallamára íródott. Ezzel mellesleg nincsenek egyedül: a 90-es évek elején a Muzsikás népszerű volt a nyugati szélsőbalos együttesek között, hiszen a holland The Ex is borzongatóan jó folk-punk feldolgozást készített ebből a magyar népdalból.
Nagy örömmel fedeztem fel egyébként, hogy a dalban szereplő "Scrub away, scrub away" idézet-töredék az X-Ray Spex "Germ-free Adolescents" című számából való, amit már régóta rá akarok rakni egy nektek szánt vegyeskazettára.
Chumbawamba:
That's How Grateful We Are
Working in a forge, black lungs, burnt skin
Callouses, arched back, hammering, hammering
Stalin watching over us pigeon shit head
We'd spit on the floor at this red bastard god
That's how grateful we are
Scrub away, scrub away
Bronze statue, pink marble, built to last
We brought him to his knees in a single night
And the boots that remained I attacked, I attacked
Hammering, hammering, the past is past
That's how grateful we are
Scrub away, scrub away
And the noise rang out, metal on metal
Pigeons flit, dust settled
Out from the shadows we took to the streets
David chopping at the giant's feet
That's how grateful we are
You still want to come? Too late, too late
We're cut and we're fallen like harvested wheat
But we lived on our feet, at least, at last
And we will live on our feet, at least, at last
That's how grateful we are
Utolsó kommentek