A Live Seeds koncertlemez megjelenésével egyidőben ismertem meg, azaz 93-ban, a kazetta hetekig ki se került a walkmanemből (csak fordult minden nap vagy kétszer a suliba jövet-menet meg a szünetekben), az időrendben visszafelé beszerzett CD-k pedig a hifiből: Henry's Dream, The Good Son, From Her to Eternity... Csodaszép lemezek, tele indulattal, invencióval, tehetséggel. Tőle tudtam meg, hogy a feketének hányszor több és szebb árnyalata van, mint a szivárványnak.
Egy évvel később, mire a Let Love In 94-ben megjelent, már minden lemez megvolt, plusz filmzenék, side-projektek, kalózlemezek. Annyira vártam az új lemez megjelenését, hogy türelmetlenségemben az első single-t (Do You Love Me) egy ezüstszínű bakeliten vettem meg, ahogy kijött, pedig akkor inkább már csak CD-ket gyűjtöttem; a friss albumra pedig egy szombat délelőttön, a megjelenés napján, az országban én csaptam elsőként a Wave lemezboltban.
Nick Cave and the Bad Seeds: Do You Love Me? Pt. I (1994)
Hát meg is érte. Más volt ugyan, mint az addigi Bad Seeds lemezek: a sok Hammond-függöny mintha szemcsés homokkal borította volna be a számokat, a háttérbe szorultak (az azóta ki is vált) Blixa Bargeld eszelős, kakofón gitárnyüstölései, de a sorok közül még mindig patakzott a vér és a fájdalom, és Nick pályafutásának legszebb szerelmes számait írta meg: a Do You Love Me I-II-nél, az Ain't Gonna Rain Anymore-nál, az I Let Love Innél nincs, nem is lesz felkavaróbb dalba öntése a helyrehozhatatlan hibáknak, bűntudanak, reménytelen szerelemnek.
She was given to me to put things right
And I stacked all my accomplishments beside her
Yet I seemed so obselete and small
I found God and all his devils inside her
In my bed she cast the blizzard out
A mock sun blazed upon her head
So completely filled with light she was
Her shadow fanged and hairy and mad
Our love-lines grew hopelessly tangled
And the bells from the chapel went jingle-jangle...
Nick Cave and the Bad Seeds: Do You Love Me? Pt. I
Nick Cave and the Bad Seeds, 1994
Aztán valami nagyon elromlott. Tagadhatatlan, és nem is csoda, hogy én is megcsömörlöttem Nick hangjától, de a 96-ös Murder Balladsot már nem nagyon szerettem. Néhány percét leszámítva erőltetett, mesterkélt és modoros volt, bár a Polly Harvey-val és Kylie Minogue-gal felvett duettek mocskosul szépek. A többi: másod-harmadrangú, unalmas szerzemény, még a lemezhez tartozó maxik B oldalaira is jobb számok kerültek. A lemezen az utolsó, We Are the World-szerű all-stars szám pedig egyszerűen nevetséges giccsparádé.
Nick biztos elfáradt, lesz ez még jobb is, gondoltam, pedig az igazi mélyrepülés csak ezután következett. A 97-es The Boatman's Callból már totálisan hiányzik bármiféle dalszerzői tehetség: a szöveg lapos és unalmas, a zene egysíkú, önismétlő; a lemezen egymás után sorakoznak az egy kaptafára készült, öncélúan szipogó, de valójában tartalmatlan, inspiráció nélküli, letargikus dalok. Nick számról számra gyönyörködik saját üresen kongó dünnyögésében, sehol a Let Love In vagy bármely korábbi lemez gyötrelme, purgatóriuma, katarzisa.
Szerzői képességeinek elapadásával viszont Nick mit sem veszített nárcizmusából, én pedig egyszer csak rádöbbentem: egykori bálványom helyén egy maníros bazári majom áll, aki miközben úgy képzelte, hogy egyre mélyenszántóbb művész lesz, önmaga karikatúrája lett, egy alternatív Elton John, ál-méla gimis lányok és kordzakós fiúik kedvenc pozőrje, egy önmagát tragikusan komolyan vevő, az önirónia legkisebb nyomát sem mutató, erőlködő pojáca.
Nickből nem kértem többé. A következő lemezt, a No More Shall We Partot már nem vettem meg (azt hiszem, írva megvan valahol), a 2003-as Nocturamat évekkel a megjelenés után, használtan, jobb ötlet híján. De nem sokat hallgattam őket, nem is emlékszem rájuk, úgy látszik, így múlik el egy nagy szerelem.
Idén tavasszal aztán bíztató esemény történt: Nick Grinderman néven side-projektet indított, kamionos bajszot növesztett és garázsrockot imitáló albumot adott ki. Az anyag hallatán egy darabig úgy képzeltem, a Nick Cave hívők ismét emelt fővel járhatnak, újabb tisztítótűz ideje érkezett el, de aztán a lelkesedésemet zavart, érdektelen hümmögés váltotta fel.Meghallgattam párszor ezt a lemezt is, de nem éreztem úgy, hogy többször is meg kéne. Hiába a rockos külsőségek, alkotói szepontból ugyanolyan invenciótlannak érzem, mint a zongorázós-balladisztikus korszakot: tartalom nélküli külsőségek, erőltetett pina-tematika (No Pussy Blues), manír, manír, manír.
Kurva jól néz ki, azt meg kell hagyni
És idén november elején jelent meg a hír, hogy a nyáron befejeződtek a Nick Cave and the Bad Seeds 14. stúdiólemezének felvételei, a Dig, Lazarus, Dig! megjelenése jövő márciusban várható. Nick szerint a lemez inkább a Grinderman-vonalat fogja követni, és hatalmas, de az Egyesült Államokat nem érintő turné fog hozzá kapcsolódni. Változatlanul remélem, hogy jó lemez lesz, nem vesztheti el valaki csak úgy minden tehetségét. Ha Magyarországra is eljönnek, én biztos ott leszek.
Hivatalos oldal: http://www.nickcaveandthebadseeds.com
MySpace: http://www.myspace.com/diglazarusdig
Bittorrent: Nick Cave and the Bad Seeds: Let Love In (1994) (mp3, 67 MB)
Bittorrent: Grinderman: Grinderman + Extras (2007) (mp3, 158 MB)
Segítség: Hogyan tudok bittorrenttel letölteni?
Utolsó kommentek