Megkezdem önleleplező sorozatomat, melyben azok a számok fognak szerepelni, amik valamiért a legfontosabbak a számomra. Igen, lesz köztük ciki.



Gondos válogatással kb. 10-20 ilyen szám tud összejönni. A szelekciónak három szempontja van:

1. A számmal 18-20 éves korom előtt ismerkedtem meg.
2. Nagyon meghatározó volt az ízlésem kialakulására.
3. Ma sem szégyellem.

A nyitódarab nem is lehet más, mint a melankólia klasszikusa, a The Mamas and the Papastól a California Dreamin'. Ez a szám még az abszolút top kedvenceim közt is afféle "első az egyenlők között" helyen van.

Mit kerülgessem a nagy szavakat: ez a legjobb szám, amit valaha hallottam.

Nincs még egy ilyen helyzet, amiben jobban megfogalmazódhatna az elmúlás, az elhagyatottság, a szorongás. Mert mi is lehet letargikusabb annál, mint amikor az ember holtszezon idején egy kihalt, néptelen nyaralóhelyen egyedül bolyong? Fázósan húzza össze a kabátját a szürke, téli ég alatt, és rezignáltan szemléli az üres partot: elképzeli, ahogy a strand az összes lelakatolt mólójával és bódéjával együtt mély álomba merült, és a nyárról álmodik, amikor boldog nyaralók falkái élvezik a napfényt és a meleg tengervizet. De most jéghideg víz csapkodja a partot, a levelek barnán csüngenek a fákról, a fű lucskos a dértől, és sehol egy lélek, csak a sirályok rikoltoznak a sötét víz felett.

Aki állt már meg télen a Balaton mellett utazva, csak azért, hogy megnézze a nyárról jól ismert partszakaszokat, üdülőket, üzleteket, az tudja, milyen fojtogató élményről szól a dal.

Gyönyörű a bevezető gitárfelbontás, aztán a végig ereszkedő akkordmenet, a telt vokál, az ismétlődő, panaszos sorok. És a klipben a fürdőkádból előugró, idétlenül vonagló cheerleader-ruhás táncosok még külön szürreális-pszichedelikus hangulatot adnak ennek az amúgy is alig megragadható hangulatú számnak.

All the leaves are brown
And the sky is grey
I went for a walk
On a winter's day

I'd be safe and warm
If I was in L.A.
California dreamin'
On such a winter's day...

Van ennek a dalnak egy tökéletes párja, egy novella, ami - nem meglepetés - a kedvenc horror-novellám (Shirley Jackson: Nyaraló népség). Attól a legfélelmetesebb, hogy lényegében semmi nem történik benne. Épp csak annyi, hogy véget ér a szezon az üdülőhelyen, a város kiürül, a nyaralók elköltöztek, a boltok bezártak, az élet szépen leáll, és a helyét átveszi valami fenyegető üresség. Egy idős házaspár vacog a fűtetlen házában, hallgatja a távoli külvilág jelentés nélküli híreit, nézi a kihalt tájat, és egyre jobban retteg valamitől...

Hallottam már egypár szomorú számot - talán látszik, hogy ezekre specializálódtam. De még egy ennyire a magányra hangszerelt, baljóslatú dalt az elmúlt 20 évben ezen kívül még nem.