Alela Diane személyében az amerikai underground folk következő évtizedeinek meghatározó alakjával állunk szemben.

Alela Diane mintha a korábban bemutatott Mariee Sioux idősebb nővére lenne, annyira közeli lelki és zenei társak, gyakran is lépnek fel együtt. Nem ismerem a származását, de az arca jellegzetességei és bőrszíne alapján Mariee-hez hasonlóan nem zárnám ki az indián gyökereket.

Huszonhat éves, egy magánkiadású és két hivatalosan kiadott szólólemez őrzi egyelőre a hangját. A magánkiadásút nem ismerem, nyilván lehetetlen beszerezni.

 Alela Diane: White As Diamonds (To Be Still, 2009)

Az első hivatalos lemeze, a 2006-os The Pirate's Gospel nekem még kicsit túl komor és zilált, kevésbé melodikus, kevésbé telt; ha címkékben gondolkodunk, inkább illik rá a manapság divatos Freak Folk és New Weird America. Több benne a befelé szóló, dekadens, magányos blues mint a dallamos folk. Leginkább egyébként pont ezzel a szokatlanul sötét hangulatával emelkedik ki az átlagos singer-songwriter lányok produkciói közül.

Felesleges találgatni egy ilyen fiatal, és egyelőre ilyen kevés produktummal rendelkező előadó esetében, hogy melyik az igazi hangja: az első vagy a második lemez. Én a különbségek hallatán mégis úgy érzem, hogy a második, az idén februárban megjelent To Be Still című lemez az, ami az igazi debütálásának tekinthető, annyira megkapóan érett, érzelemgazdag, telt, harmonikus anyag.

 Headless Heroes: The North Wind Blew South (Silence of Love, 2008)

Alela hangja az előző lemez fakó tónusához, dekadens és nyers dallamaihoz és kemény artikulációjához képest simogatóan meglágyult és dús, gazdag színekkel telt meg. Szerencsére felhagyott az első lemezen végigvonuló elkínzott, nyávogós, maníros énekléssel és a minimalista, olykor kakofón hangszereléssel; dalszerzői tehetsége pedig már magasan az átlagos singer-songwriter mezőny fölé emeli. Mintha egy női Tim Buckley-t hallgatnánk; a The Alder Trees című szám még dallamában és ritmusában is hasonlít az angyali Tim I Never Wanted to be Your Mountain című dalára.

Alela nem csak szólóénekesként dolgozik: 2008 novemberében a Headless Heroes elnevezésű stúdió-projekt The Silence of Love című feldolgozás-lemezéhez kölcsönözte a hangját, többek között a Jesus and the Mary Chain, Nick Cave és Nick Drake dalaihoz. A Silence of Love Alela második szólólemezéhez hasonló, az indie-rock-kal vegyülő, bensőségesen szép, halk folk.

 Headless Heroes: Just Like Honey (Silence of Love, 2008)

Próbálom kerülni a patetikus szavakat, de számomra kétségtelen: Alela Diane személyében az amerikai underground folk következő évtizedeinek meghatározó alakjával állunk szemben; egy olyan csillagokhoz mérhető egyéniséggel, mint amilyen - csak a stílus női előadóinál maradva - Alison Krauss, Gillian Welch vagy Patty Griffin. Az az érzésem viszont, hogy Alela Diane sose lesz olyan híres, mint (a persze szintén kiváló) Johnny Cash vagy Bob Dylan.

Inkább azok közé az előadók közé fog tartozni, akiket egy maroknyi megszállott zenebuzin kívül a nagyközönség egyáltalán nem ismer, de a stílusra és a híres előadókra gyakorolt hatásuk történelmi jelentőségű. Vagyis az olyan klasszikusok közé, mint Townes Van Zandt, Nick Drake, Tim Buckley vagy Bert Jansch.

Hallgass bele:

MP3:Alela Diane: The Alder Trees (3:27)
MP3:Alela Diane: Lady Divine (5:12)