Kicsi gimnazista koromban, úgy 91-92 környékén a Barbaro volt a kedvenc magyar együttesem. Ősszel megjelent az új lemezük - 20 év alatt mindössze a harmadik -, én legalább 10 éve nem láttam őket, és itt léptek fel a szomszédban. Úgyhogy illett elmenni.

Nick Cave tinédzserkorom legnagyobb bálványa, voltak időszakok, amikor szinte alig hallgattam mást, csak napi 5-6 óra Bad Seedset. Tavasszal itt az új lemez.

Először akkor hallottam énekelni, amikor a Velvet Underground Satellite of Love-ját cincálta szét. Talán valami film soundtrackjéhez készült a szám, nem tudom, csak hogy képtelenség volt nem feszült figyelemmel végigülni: a feldolgozás formája kétségtelen egyéniségről árulkodott. Az elején sóhajtozott, suttogott, egyre szuggesztívebb lett, közben a zene lassan csordogált a háttérben, a végén pedig már artikulátlanul vonyított meg nyöszörgött. Hát énekel is ez az angyal? Több se kellett, neki a torrentkeresőknek, lássuk, mit találunk tőle.

Bárcsak minden csaj ilyen jó lemezeket csinálna, akit a Mick Jagger húzott... Az olasz szupermodell harminc évesen, pályája csúcsán feladta a modellkarriert, harminchét volt, amikor kiadta az első (francia nyelvű), és negyven, amikor a második (angol nyelvű) lemezét.

A kesernyés, dekadens countryt játszó Johnny Dowd mindkét lejjebb méltatott alt-contry dokumentumfilmben, a Seven Signsban és a Searching for the Wrong-Eyed Jesusban is szerepelt. Élő torrent linket sajnos nem találtam hozzá, és a YouTube-on sem hemzsegnek a felvételei, de hát így jártatok, ha zenei edukációs blogot olvastok.

Ha Cronenberg filmjében nem Bundle és a légy került volna a teleportálóba, hanem Bob Dylan és Henry Rollins, a kettőjük genetikai kombinációjából előálló zenei torzszülött valami ilyesmi lehetne. Bár lehet, hogy Tom Waitset is hasonló módon gyártották. Az első videón látható koncertfelvételen nem nagyon jön át, csak a lemezeken, de az énekesnőként vele dolgozó Kim Sherwood-Caso hangja valami éterien tiszta és pontos, ami különös feszültséget és szépséget ad ennek a bukdácsoló, letargikus, nyúlós, disszonáns zenének, benne Johnny totál hamis énekével.

A film készítője, Jim White

Ha már film és alt-country, muszáj megemlíteni ezt a gyönyörű darabot, a lényege ugyanaz, mint a Seven Singsnak: utazás a Deep South államokban, a bizarr figurákat és igazi szívbemarkoló zenét termő vidéken. Ebben is szerepel a Woven Hand-es David Eugene Edwards, de itt még mint Sixteen Horsepower: érdekesség, hogy a film hivatalos site-ja a 16 HP zenéjét mint "Southern Gothic Hungarian Hillbilly Grunge Blues" említi, valószínűleg a David által feldolgozott Muzsikás-szám miatt (tudomásom szerint a muzsikásos Éri Péterrel nagy cimborák). Aki tudja, szerezze meg, nézze meg.

Egy film, amit muszáj lesz megnéznem (és a hírek szerint itt-ott már bemutatták), bár Magyarországra hivatalosan sohase fog eljutni: a Seven Signs: Music, Myth and the American South.

Hivatalos oldal: http://www.editorsofficial.com
MySpace: http://www.myspace.com/editorsmusic

Bittorrent: Editors: An End Has a Start (mp3, 63 MB)

Segítség: Hogyan tudok bittorrenttel letölteni?

Az a mosoly az utolsó másodpercben... az ember elvinné magával örökre.


PJ Harvey: The Piano

Hivatalos oldal: http://www.pjharvey.net
MySpace: http://www.myspace.com/pjharvey

Bittorrent: PJ Harvey: White Chalk (mp3, 35 MB)
Bittorrent: PJ Harvey: White Chalk (flac lossless, 176 MB)

Segítség: Hogyan tudok bittorrenttel letölteni?

Egy az egyben a tinédzserkori, éjszaka részegen hazafelé botorkálós, forog a világos hangulat... nagyon eltalálták. Az ilyeneket üvölti magában az ember az éjszakai 4-6-os buszon, hazafelé bumlizva egy újabb rosszul sikerült este után. Csupa fájdalmas, nárcisztikus, kamaszos önsajnálat. Ahogy a drága Smiths énekelte (de hát róluk majd úgyis külön, majd, egyszer, nagyon):

There's a club, if you'd like to go
You could meet somebody who really loves you
So you go, and you stand on your own
And you leave on your own
And you go home, and you cry and you want to die...
                          The Smiths: How Soon Is Now?

Szerencsére nagyon sokat nyomják a Petőfin, remélem, befutnak a várpalotaiak.


Hivatalos oldal: http://vadfruttik.uw.hu

Hivatalos oldal: http://www.jose-gonzalez.com
MySpace: http://www.myspace.com/josegonzalez

Bittorrent: José González: In Our Nature (mp3, 42 MB)

Segítség: Hogyan tudok bittorrenttel letölteni?

1982-ben új pestis ütötte fel a fejét, eleinte elsősorban Los Angeles meleg férfiai közül szedve áldozatait. Egy év se telt el, az orvosok alig nevezték el szerzett immunhiányos szindrómának a kórt, amikor Klaus Nomi hamvait már New York felett fújta a szél. Utolsó fellépését borzasztó szenvedések árán, néhány hónappal a halála előtt adta. Már nagyon beteg volt.

Purcell  Arthur királyának egyik áriáját adta elő, a visszavonhatatlan és közeli halálfélelem egyik legsúlyosabb megfogalmazását.

Vajon mennyit vett ki belőle egyedül ez a földöntúlian szuggesztív, vérfagyasztó ötperces előadás?

The National: Apartment Story

Hivatalos oldal: http://www.americanmary.com
MySpace: http://www.myspace.com/thenational
Bittorrent: The National: Boxer (2007)
Bittorrent: The National: Alligator (2005)
Bittorrent: The National: Sad Songs for Dirty Lovers (2003)
Bittorrent: The National: The National (2001)

Segítség: Hogyan tudok bittorrenttel letölteni?

Dühös, zajos, csörömpölős, lo-fi, szexi indie-pop-punk Svédországból á la Yeah Yeah Yeahs:

Love is All: Busy Doing Nothing

Hivatalos oldal: http://www.loveisall.se
MySpace: http://www.myspace.com/loveisall8
Bittorrent: Love Is All: Nine Times That Same Song
 
Segítség: Hogyan tudok bittorrenttel letölteni?

 

Ahhh, gimis évek, 1989, Moszkva tér, Fekete Lyuk, Almássy tér, Petőfi Csarnok, Geszti Péter vezette szombat délutáni Rockstúdiók... a mi kis Missionünk, Cultunk, Sisters of Mercynk az F. O. System volt.

F. O. System: Ne félj

1991-ben, öt évi működés után feloszlottak, mindössze egy műsoros kazettát hagyva maguk után. A kazetta anyaga szerencsére egy 1998-as posztumusz CD-n megjelent, 2006-ban pedig újra összeálltak: egy koncertet a Petőfi Csarnokban, egyet a soproni Volt Fesztiválon adtak.

F. O. SYSTEM KONCERT JÖVŐ ÉV FEBRUÁR 16-ÁN A PETŐFI CSARNOKBAN!

Billy Bragg a múlt héten Londonban részt vett II. Erzsébet angol királynő fogadásán a Royal Festival Hallban, majd a kép és saját beszámolója tanúsága szerint kezet rázott és elcsevegett az idős uralkodóval.
Az angol kommunista popénekeseket kevésbé ismerő olvasóinknak eláruljuk, ez kb. olyan, mintha Vigi az Aurorából Schönbrunnban lejattolna Habsburg Ottóval, és biztosítaná afelől, hogy őneki tulajdonképpen semmi baja sincs a monarchiával, már feltéve, hogy egy ilyen kedves öreg bácsi a sovereign.

Billy Bragget ugyanis - legalábbis eddig - minimum szélsőbalosként lehetett ismerni. Tisztességes punkként indult a hetvenes években, de talán túl jól tudott angolul, vagy megtalálta a negyedik akkordot is a gitáron, mindenesetre afféle nagyvárosi proli folkcsalogány lett belőle: a nyolcvanas évekre már egy szál elektromos gitárral előadott, de továbbra is erősen politikus dalaiban, ízes, öblös cockney kiejtéssel gyalázta a rendszert, beleértve Thatchert, a Falkland-háborút, és a konzervatív Anglia szinte minden megjelenési formáját.

Ami mégis megkülönbözteti a magukat nevetségesen komolyan vevő, fárasztóan dogmatikus elvtársaitól, az a hatalmas és egészséges önirónia (mely utóbbit éveim előrehaladtával különben is a legfontosabb emberi tulajdonságnak kezdek tartani). Azt hiszem, nincs másik előadó, aki ennyire intelligens, ironikus, humoros, személyes dalszövegeket ontana magából, és ilyen mennyiségben (talán csak a honfitárs Morrisseyt leszámítva).

Hihetetlen spirituális élményben volt részem nagyon bebaszva hazafelé támolyogva a Margit körúton, kezemben egy zacskó frissen vett gyrosszal, a Bem moziból éktelen ricsaj hallatszott, bemegyek, hát nem Flash koncert van. Nem ragozom tovább.

Woven Hand, Kultiplex, 2007. június 3.

David Eugene Edwardsot még előző együttesével, a 16 Horsepowerrel láttam először a Szigeten, életem egyik legnagyobb koncertje volt, máig előttem van, ahogy - talán prédikátor nagyapjától tanult gesztussal - hangtalanul imádkozik, és áldást oszt a koncert végén a részben tomboló, részben katarzistól bénult közönségnek. Pár évvel később már a Woven Handdel járt ugyanitt, letaglózó koncertjét emlékül új mp3-lejátszómon hagyta. A második, A38-as WH koncertet sajnos kihagytam, de a cikkcakkos idei turné budapesti állomására viszont ma este bepréselődtem az egykori Kinizsi moziba. Az oxigénviszonyok néhány percen belül a Himalája-alaptáboréhoz kezdtek hasonlítani; remélem, az a lány, akit ájultan vittek ki előlem az ötödik szám magasságában, azóta jobban van.

 

 

Tim és Jeff Buckley, apa és fia, nemzedékük legtehetségesebb dalszerzői és előadói közé tartoztak. Tim 28 évesen ment el egy ostoba túladagolásban, Jeff 31 sem volt, mikor belefulladt a Mississippibe. Gyönyörűek voltak, mintha ugyanaz az angyalarc született volna újjá két testben. Elképesztő hangi adottságokkal rendelkeztek. Érdemes Jeffet meghallgatni, amint egy falzett áriát énekel Purcell Dido és Aeneasából, meg amikor a legendás chicagói koncerten a saját rockját játssza, és iszonyatos energiával üvölt a színpadról.

Tim ma is a kevés, hallgatásra érdemes hippi egyike. Hiába hippi, számomra inkább abba a hatvanas években indult irányba tartozik, amit ebben az időszakban nekem legjobban a Velvet Underground, a Doors, Marianne Faithfull, a Stooges képvisel: sötét, szomorú zene, tele csalódással, bánattal, haraggal, kiábrándultsággal.

Bittorrent: Tim Buckley: Morning Glory - The Tim Buckley Anthology
Bittorrent: Jeff Buckley: Grace (1994)

Hogyan tudok letölteni?